Fekete gólya

Egy rövid történet tartozik hozzá. Tavasszal felkerestem azt a helyet Berekfürdőben ahol egy fekete harkály pár költését figyeltem meg pár évvel ez előtt, izgalmas volt szó sem róla. Egy költési időszaknak részese lenni kulturált távolságból, fantasztikus volt. Ez év tavaszán viszont a pár máshol talált vagy épített magának odút. Ez van. Viszont hátborzongató hangokat hallatott magából az erdő, már amikor lehetett hallani a közeli autóút zajától. Próbáltam kitalálni, hogy milyen torok tud kiadni magából ilyen hangokat. Emlősre tippeltem. Természetesen fotómasina helyett csak egy távcsővel voltam felszerelve, persze ezzel legalább akkorát lehet ütni, ha erre kerülne sor. Fura világot élünk, semmi sem biztos. Irány a hang forrása. Nem soká kiérek az erdőből, a csatorna, mely elválasztja a két erdőrészletet, átugorhatatlan. Őzek szaladnak a fák között, néha megállnak, visszanéznek, tovább sétálnak. A hang elhallgat. Megállok. Semmi nesz. Na most mi lesz, hogyan tovább?! Mindegy, elindultam, árnyak rebbennek egy közeli fáról, nem látom, mi volt az, merre ment. Csap egy kört az erdő fölött, Széles szárnyak, sötét színek, a nap alásüt, a has fehér, nyújtott nyakkal repül, vagyis nem nagykócsag, sem szürke gém, a csőr hegyes, nem kanalasgém, daru nem lehet. 

Nem létezik, hogy fekete gólya. De létezik. Egy fészekből szálltak fel, örültek egymásnak, ez volt a randa hang. 

Egy fekete gólya?! Az. Itt? Igen. Pucolás azonnal!

Körtelefon elindítva. Kirják Sanyi, Kiss Ádám, körtelefon vissza. Az, fekete gólya!

Legközelebb mikor arra jártam, felkerestem újra a fészket, volt nálam masina is, igaz, hogy csak egy 100 milis lencsével és valljuk be őszintén, ezzel csodát tenni nagy távolságból nem lehet!

Csak dokumentálás jelleggel a fajgazdagság miatt.

Fekete gólya - Ciconia nigra, Berekfürdőből

Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 500 000 Ft!

Hogy mi is lett ennek a képnek a sorsa miután elkészült?! El lett süllyesztve a merevlemezre. Biztonsági okokból. Hogy ne legyen ez reklám senkinek, hogy az a pár ami ilyen zajos környezetben vállalta a rizikót, és nekirugaszkodott egy költési szezonnak, legalább a kíváncsi szemek ne zavarják őket.

Nyilván érthető hogy miért most lett ide is feltöltve. Hát ezért!

Mikor arra jártam láttam a párt legelészni itt is, ott is!

Három fiókát nevelt ez a két bátor gólya! 

Túlélésbe vetett hit

Véletlen szülte, kevés magyarázatot igénylő bejegyzés ez. Elöljáróban annyit, hogy egy ismeretlen ismerősöm, 20 éve nem látott már ilyen madarat közelről. Bizonyára nyomon követi sorsukat a világban, mert olyan ember aki figyel az ilyesmire! Rétszilast emlegette! Meg kellett néznem a térképen, hogy hol is van az pontosan! 20 éve?! 

Amikor ezeket a dolgokat mondta, még nem is figyeltem oda igazán. A szürkeállományom tompa morajlással ugyan figyelmeztetett de alighanem elnyomta valami. Kinyílt egy ablak résnyire, olyan kicsit csak amin egy páraként gomolygó gondolat éppen csak be tud slisszanni, majd a mindennapi gondok által szült lila ködben feloldódni látszott. 20 éve?! Ez a mondat szépen lassan megkongatott egy harangot belül. Olyan lassan ahogy csak lehet. Azóta is szól! 20 éve?! Ugyanaz a kérdés, mindig! 

Azt sem tudom mit csináltam 20 évvel ez előtt?! Üzletszerűen kosárlabdáztam, minden nyaramat a strandon töltöttem?! Ilyesmire emlékszem!

Így utólag meg persze okos az ember!

Aztán nagy hirtelen, kisebb nagyobb kihagyásokkal egyszer csak eljött 2013. 

...és azon kaptam magam, hogy ott csücsülök, illetve hasalok egy ülepítő szélében, egy vidéki városka határában és csak figyelek. Nézek, sőt inkább bámulok, ámulok. Madarak. Szárnyak széles suhogása. Tollak villanása. Gyors járású lábak fröcskölik az iszapot, egy város hangjait fújja a szél. Nem nehéz hiszen nincs messze. Pirkad, kibontakoznak az első alakok, növények, a part, egy adótorony. Vonat kürtöl az állomáson. Valahol sziréna szól, vagy egy disznó könyörög az életéért? A hajnali levegő minden egyes lélegzetvételkor új utat tör a léghólyagokhoz. Mosolygok. A fenét, vigyorgok! A keresőben egy gulipán!

Én meg itt lébecolok közöttük, úgy hogy mások meg "20 éve"?! 

Nyilván mindenkinek megvannak az ő madármumusaik, de nem is erről van szó igazán. 

Egy faj túléléséről egy olyan rohanó világban, ahol kétpercenként több kép készül mint az egész 19-ik században összesen. Ahol a bevásárló központok gombamód nőnek ki a földből, egy olyan világban élünk itt mindannyian, ami pont úgy száguld az űrben ahogy 5000 évvel ez előtt. De mindent megpróbálunk meghódítani, az eget, a vizet, a földet, a szelet...sorolhatnám.

Egyre több faj kerül szembe az emberrel, egyre több faj ütközik áthatolhatatlan betonfalakba, hatalmas tükröződő üvegfelületekbe, szélerőművek lapátjai közé. 

...és mégis megtalálják a világban rejlő lehetőséget, hogy a génjeikben rejlő rafinált túlélési ösztönt tovább adva, túljárjanak az emberek eszén. 

Nem fogok nagy szavakat mondani, nem fogok súlyos gondolatokat írni, mert nem az az ember vagyok.

Nézzetek fel az égre, hiszen egy "köszönöm" nem kerül semmibe! 

..és a harang a fejemben csak kong, zörömböl, zúg...a gulipánokért is! Hogy vannak, hogy itt is vannak, és remélem egyszer Rétszilason is lesznek. Újra!

Nem is tudom így hirtelen, hogy az elmúlt két évben mennyi képet készítettem csak gulipánokról! 4000? 3500? 5000? Gőzöm sincs! Arról meg pláne, hogy mennyit töröltem ki! Fel sem tudnám ide tölteni azokat sem amiket digitális sötétkamrában "hívtam" elő! Az is sok. 

De párat megér, hogy ne csak pár emberben szóljon az a harang! :-)