2016. június 29., szerda

Fecskés

Félfarok, a családfő csinos lavírozásokkal kerül minden elé kerülő akadályt. Akár befelé, akár kifelé igyekszik. 
Az idő változékony. Nemrég vihar volt, nagy esővel, jéggel. A fecskék szabad népének első generációja szépen szeli a levegőhullámokat, akrobatikus mozdulatokkal jönnek-mennek. Kócostorok, az anya, szűnni nem akaró kitartással hozza az élelmet a fészek lakóinak, bár egyre kevesebbszer. A fészek lakói, úgy tűnik készen állnak a felnőtt korra. Ugyan szájzugaik még fehérek, de a szabad levegő majd kisimítja a ráncokat! :-)

Füsti fecske



















Az ember hajlamos elhinni, hogy mindent tud, mindent lát, és mindent előre lát és előre tud!
Francokat! Nem látunk tovább az orrunknál.
Ilyen esetben is csak azt lehet tervezni, hogy elmegyek fényképezni vagy sem. Az összes többi a madarakon múlik.

2016. június 27., hétfő

Félfarok és Kócostorok

  Fekete István, Kele című könyvét olvasva az ember, nem csak a falusi élet, háziállatok által élt rejtett zugaiba nyerhet betekintést, hanem megtudhatja azt is, többek között, hogy mitől Kele egy gólya, vagy mitől Csí egy fecske. Vagy ha csak néhány művét nézem, mint a Lutra, a Hú és persze, ott van még a nagy Vuk is, ugyan, ki ne ismerné?!
Csí...
  Azt mondják egy fecske nem csinál nyarat. Meteorológiai szempontból nyilván nem. Ám mikor tavasszal megérkeznek, akkor már lehet sejteni, hogy itt komoly változások vannak kialakulóban. A talajhőmérséklet melegszik annyira, hogy a rovarok előbújnak, a nap ereje melegíti annyira a levegőt, hogy a fecskék találnak maguknak táplálékot.
Aztán egy nap az ember fura hangokat hall a levegőben. Hangos csivitelés, ösztönösen a villanydrót felé néz. Nem hiába, hiszem a szíve mélyén tudja, ahol egy fecske van, ott előbb-utóbb nyár lesz!

  "...ám hirtelen beborul, árnyék hull a földre..."
Jött a hír, hogy az egyik fecske, ami oszlopos tagja egy merész családnak, egy macska áldozatává vált. A fészek majdnem kész, már lehetne tojásokkal betelepíteni, de bizony egyedül nehéz. Legalább olyan nehéz mint egy fecskét nem villanydróton elcsípni, és pixelekbe önteni. 

  Több helyen is próbálkoztam, az egyik fészek amit egy csodacsapat épített a vízbe zuhant mielőtt kész lett volna, mert nem tapadt meg a lakkozott deszkákon, a másik fészek szintén lezuhant, mert nem tapadt meg a simára glettelt falon. Ez így nem mehet tovább. Addig guberáltam elhagyott, romos épületekben, míg nem találtam leesett, elhagyott fészkeket. Töröttek voltak, hiányosak, hazavittem, és felújítottam. Tartót és hátfalat eszkábáltam, megtámasztottam, hogy ne essen ki. Sarat gyúrtam és kevertem össze száraz fűvel, és műtős csipesszel rakosgattam az anyagot és egészítettem ki a hiányosságokat. 

  E közben, egy lakott baromfiólban, a csirkefiak fölött, a család újra kiegészült. Örömteli csiviteléssel üdvözölték egymást minden alkalommal, mikor találkoztak.  Befejezték a fészek építését, és lázas családalapításba kezdtek. A program legalább 10 napot csúszott. 

Sejtettem én, miközben a sarat dagasztottam, hogy késő van már ehhez a művelethez, de nem lehet megállni a taposott ösvényen. Mindig vannak meghiúsult költések, és leesett fészkek, talán ez a kettő renovált fél-műfészek segít. Pár nap alatt ki is száradt, most mindkettő üresen áll egy-egy párkány alatt, de legalább ott van, és ha kell bárki, bármikor birtokba veheti.

  Ahogy a csirkefiak felnőttek a fecskék sem tétlenkedtek. Csak én voltam suta. Lehet késő. A költés vége felé, mikor még a fiókák épp nem repülnek, de csak azért mert lusták, a szülők már nem nagyon hoznak kaját. Miközben a felvételeket készítettem, Rózsikával, Misi bácsival, és Misivel beszélgettem. Jó társaságban csak úgy szalad az idő! :-) A hím fecskének csak az egyik farktolla van meg teljes egészében, lehet a macskatámadás az oka. A tojónak a csőre alatti rész kicsit ritkásan fedett tollal, viszont annál inkább összeillenek!
Fecskék pedig, lesznek legközelebb is!

A Folt előbb utóbb, de talál magának egy Zsákot! Vagy hogy helyes sorrendbe téve a szavakat a közmondás valós legyen: Egy fecske is tud nyarat csinálni egy ember szívében!


Igazam van, NagyDé?


Füsti fecske
Angolról magyarra fordítva 'fészer fecske', nem is értem miért! ;-)

 

 















2016. június 21., kedd

Vizes poszt V.: Tényleg vizes

1.
Rohanás, autózás, besátrazás, átkozódás a szúnyogok miatt! Dörgés, villámlás, összecsomagolás. A gát mellett egyébként is a srácok a szénájukat pakolják, pótkocsikra. Itt sok babér nem fog teremni! Rohanás, autózás, még a stéghez kell érnem mielőtt ez a kicsi eső el nem kezd jobban esni. Jól haladok, bár kicsit gyanússá válok magamnak, mert a gépet betekertem egy esőkabátba. Fekvés várakozás, szúnyogok sehol, tök állat, Esik az eső, szemetel kicsit, erősen borul. A lencse előtt a kárókatona is megunta az esőt és elhúzott. Én is megyek. Nem nagyon van idő pakolászni. Kilépek a nádasból, és...apám úgy esik, zuhog, fújja, dörög, villámlik. Zivatar. A közepe. Nem látok semmit. Rohanás a kocsihoz. Még 800 méter. A nádfalat keresztbe fújja előttem a szél. Pár perc alatt mindenem elázik, a szemüvegem párás, a bakancsomban áll a víz, a pulcsim már nem tartja a vizet, a nadrágomból a bakancsomba folyik. Zuhog. Villámlik, dörög, fújja minden irányból, még 500 méter. Nem látok semmit, a hátizsák a hátamon, tele cuccal, a kezemben a gép betakarva. Zuhog, ömlik. 
Jobb hátsó ajtó kinyit, táska be, gép be, ülés elázik. Csomagtartó kinyit, álcaháló be, babzsák be, csomagtartó elázik. Elkezdek vetkőzni, bakancs le, gatya le, pulcsi, póló le, bedob a kocsiba, bal első ülés elázik. Beesek a kocsiba, gép kicsomagol szétszed, megtöröl, telefon elázott. Irány haza.

Kormorán











2.
Napsütés, nyomulás, esti fények, jó hangulat. A tavon csíkos vöcsökfiak követik anyjukat még a víz alá is. A téma sajnos megfoghatatlan, de már formálódik egy terv, ami előbb vagy utóbb de össze fog jönni. Séta gáton. Becuccolás, szúnyogok, átkozódás. 
A teremtő valamilyen különös gondossággal keveri a kártyáit. Újabb fellegek gyűlnek a víz fölött, fodrozódnak, fúj a szél, dörög. Egyre nagyobb hullámokat korbácsol a szél. Megint...megint csomagolás, rohanás, a kocsi még 800 méter. Zivatar. Ha hinnék az összeesküvés elméletekben, most azt mondanám, hogy itt valami komoly dolog van a háttérbe, és van is! A felhőszakadások kialakulásának a feltételei mostanában kedvezőek. Nagy hőingadozások, párával telített levegő, magas nappali hőmérséklet, meleg, felfelé húzó légáramlatok.
Megint eláztam.

Tőkés réce

Dankasirály

Szürke gém
Történet: beleesik a vízbe, kivesz egy halat, egy másik gém hajszolja, egy sikertelen leszállási kísérlet után, egy másik helyen fogyasztotta el zsákmányát.













Egy szárnyaszegett barátréce.










3.
Csak azért is meg kell próbálnom, ha a fene fenét eszik akkor is! nem mondom, hogy nem kerülget a szerencse...de volt már jobb is!
Új generációs barkóscinegék hada bugyborékolt a nádasban.







 Vízityúk...a közel pont határán, és ami maradt belőle egy észvesztő menekülés után.





És ezzel a pár kockával keretbe is foglalom a posztot. A tó nagyon széles, a túlpart lehet vagy 300 méter. Ha fúj a szél, belekutyul a vízbe, és a háttérbe, így az olyan semmilyenné válik. Ha szélcsend van akkor jobb a helyzet, de nem sokkal. Márpedig egy ekkora méretű tavon általában nincs szélcsend.

Kormorán






2016. június 5., vasárnap

Vizes poszt IV. : Szarvas

A felvételek a Körös-Maros nemzeti parkban készültek. A központja Szarvason van. Ott, ahol sorsok fonódnak össze, ahol ezek a törékeny sorsok, valamikor rég éles fordulatot véve, előre meghatározott időben elváltak egymástól. Hol arannyal kikövezett úton, hol sziklás hegyek között vezette a tétova lépéseket. Volt ki, raftingnak fogta fel, sisakot vett, evezőt ragadott, volt ki az aranyúton, Dorothy módjára kívánt. De mindenki bátran és büszkén viselte amit választott!
Élmény volt látni, amit egy Rituper Virágba borult!
Csak röviden kérdésekben gondolkozva próbálom összesöprögetni poros emlékeimet...
Mi a foglalkozásod? Molnár? Kovács, Deák, Szűcs, Szilágyi, Csapó?
Vagy, Szabó vagy te is?
Hol élsz? Olyan Pusztai vagy inkább olyan Majoros környezetben?
Honnan jöttél? Egri vagy, vagy netán Győri?
Mi a kedvenc madarad? Kánya? Az szép madár!
Ahogy mondtam, sorsok fonódnak egybe és válnak szét! A szoros kötelékbe összesodort életek hitték, hogy törhetetlenek, érinthetetlenek, kemények... és még folytathatnám a felsorolást napestig is akár. Valóban azok voltak akkor, és most is.  Kemények most is, hiszen a varázslóhoz vezető utat mindenki megtalálta. Így vagy úgy, de megtalálta!

Üstökös gém





Búbos vöcsök - mert szezonja van, mert szép, és nem egy sűrűn látott madár. Legalábbis nem nekem.








 

2016. június 4., szombat

Vizes poszt III: Simán semmi

Érdekes ahogy pulzálnak a madarak. Jönnek-mennek. Egyszer állati sokan vannak, másszor meg simán semmi!
...és amikor állati sokan vannak, az emberben felmerül, hogy talán tenni kellene valamit, hogy a lehetőség, melyben akkor éppen nyakig ül, megmaradjon. És az ember tesz is! De úgy tűnik, hogy az ember, egyszerűen nem képes megérteni, hogy a víz alatt csak búvár cuccal lehet lélegezni! És mivel nem képes megérteni, így mindig megpróbálja, újra és újra. Én is megpróbáltam tenni valamit, hogy a madárhadsereg a gép memóriakártyáján pixelekbe öntve megmaradjon, addigra kiürült a tó! Francba!

Barátréce


Búbos vöcsök, ahogy Loch Ness tavából kiemelkedik.


Még aznap délután rápróbáltam a "B" oldalra. De persze nem történt semmi! Csomagolok nagy bőszen, erre mi történik?!
Nyári lúd











Amikor még Jugoszláviából származó takt kazettákat (erősen retro) nyomogattunk bele mindenféle lengyel piacos magnóba, nem gondoltam volna, hogy nem csak 'A' és 'B' oldal van.

Búbos vöcsök. Egy kicsit odébbról, legyen 'C' oldal.
A zöld környezet egész más megvilágításba helyezi ezt a madarat.













Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...