Télvégi tavaszváró

Ahogy a szezon elején ez a jelenség várható volt, úgy be is következett! Lejárt lemez lett a tél. Volt hideg, és hideg is volt, volt havazás, volt didergés, vacogás, cipekedés. Voltak kellemes pillanatok, voltak izgalmas jelenetek, de elég is volt ennyi belőle.
A közeli tó jege lassan, de biztosan elolvadt. A szántók, rétek talaja kiengedett. A húsok őrzőit egyre inkább a friss hús kezdte érdekelni. Ugyan mindig akad egy-egy visszajáró vendég, de már másfajta aktivitást sodor a szél magával.
Bizony, így jár az aki fejébe veszi, hogy segít a szabadok népének túlélni egy kemény telet. Ezzel a képpel elbúcsúzok a húsok őrzőitől egy jó pár hónapra. Repüljetek, rakjatok fészket, költsetek, neveljetek fiókákat.
Egerészölyv

Fácán

Ahogy az ölyveket elengedtem, az erdei etető irányába fordult a figyelmem. Az etetőt alig lehetett megközelíteni, mert mindenhol állt a víz. Így az itató-installáció megint csak egy csúnya giccses foltként mutatta magát az erdőben. Volt még pár liternyi napraforgóm. Kivittem. Egy váratlan fordulatnak köszönhetően kiültem pár órára.
Ritkás havazás vette kezdetét. Nagy pelyhek hullottak az égből. Hol sűrűbben, hol ritkábban. Nem mutatkozott tartósnak, a meteorológia ugyan jelezte, de a hőmérsékleti tartomány miatt nem maradt meg.
Néhány órával később, egyszerűen elszublimált a havazás. És ahogy eltűnt, elvitte magával a telet. Biztos vagyok benne, hogy fog még beletaposni a lelki világunkba ez a tél, hiszen szokott.

Kékcinke

Széncinke

Nagy fakopáncs

Zöldike

Ahogy kibújtam a lesből, és magamra vettem a hátizsákot, már nem a fakopáncson járt az eszem. Nem a havazáson, és nem azon, hogy mikor kell újra húst vinnem az ölyveknek.
Az erdő kora tavaszi zenéjét hallgattam. Zöld küllő, fekete harkály, egy ölyv. Már nem úgy szóltak, mint egy hónappal ez előtt.
Szaladj hát tél, fuss és vissza se nézz! Köszi, hogy itt voltál. Megbarackoltad a fejünket, többször is. Keress magadnak más játszó pajtásokat!
Hogy, mi sem mutatja jobban a közelgő tavaszt?! A megfigyelési naplómba újabb bejegyzések kerültek. Barázda billegető, mezei pacsirta, bíbicek. Daru krúgatás hasítja a levegőt. Nyílfarkú récék, barátrécék, búbos pacsirták szaladgálnak egymás után. Egy tollát tépett libatojó, aki már fészket rakott...
Elkezdődött a Nagy Tavaszi Madárvonulás.
Barna rétihéja hasítja a levegőt, miután lábával összeakaszkodott párjával a levegőben, és zuhanásba kezdtek.

Nem vagyok nagy tőkésréce rajongó, de nem hagytam ki.

Barátréce.

Libák vegyesen. Hol többen, hol kevesebben úsztak be e képbe. Hol szólóban, hol párban. Jól esett kint feküdni a parton.

Poros szürke állományom, gyors zakatolásba kezdett.

Titkos világ - a második szín

Ez van! A Titkos világ tágult egy kicsit. Egy kedves lokálpatrióta  csapat gondolt egyet...elvittem hát hozzájuk. Jobban mondva hozzánk! Haza! Hiszen, a hazai pálya mindig előnyt jelent! Fölraktuk. Megnyitotta Molnár János és Kirják Sándor! Egy állati nagy köszönettel tartozok nekik...míg világ a világ!

http://www.berekfurdo.hu/?module=images&action=img_gallery&inframe=1&fname=SZABOGABORKIALLITAS

A Bod László Művelődési Ház galériájában, egy csöndesebb pillanatban!

Húsok őrzője III/ 11: Déjá vu

Több szempontból is "dézsavüm" volt. Az egyik, hogy nem volt melegem. A másik, hogy nem történt semmi. A harmadik, hogy ami mégis történt nem sokban különbözik a többitől. A negyedik, hogy amikor mindezek történtek, addigra már karikára voltam fagyva. Az ötödik, hogy a varázs nem tartott sokáig. A hatodik dolog az volt, hogy megint volt egy csomó madár, szám szerint 8, de kettőnél több nem esett le az égből. A hetedik, hogy most is úgy jöttem el, hogy még mindig vissza fogok ide jönni. Szerintem ez pont elég dolog, hogy miért volt dejá vu érzésem. A nyolc madár fáról ára kergette egymást, és amikor meg volt az első kör, ami nagyjából egy órát vett igénybe, elkezdték a második kört. Dél előtt 10-től, délután 3-ig semmi nem történt. Három óra után megdermedt ujjakkal, és inkább vicsorral, sem mint vigyorral a fagyott arcomon, nyomtam meg az exponáló gombot, mikor megtörtént aminek már órákkal előbb kellett volna. Egyáltalán nem éreztem, hogy mi történik, csak hallottam, amint a masina dolgozik.
Nem születtek sem jobb, sem izgalmasabb képek mint eddig. Szerintem ugyanaz a két- három madár volt itt megint. Bár volt egy érdekesen furcsa jelenet, miszerint egy ölyv azért zavarta el a többit, hogy haverja nyugodtan tudjon zabálni. Milyen rendes volt. Szidtam mint a bokrot. Persze nem sokáig, mert egy másik ölyv sutyiba leverte madarunkat a kajáról, ami okozott némi izgalmat. És továbbra is voltak szembenézős pillanatok. Az ilyen helyzetekben mindig megdermed (még jobban) az ereimben a vér. Üveg nélküli lesben ülve, 10-11 méterről nézni ezeket a madarakat, úgy, hogy a lencse napellenzője kilóg a lesből, mindig kockázatos dolog. Persze egyben fantasztikus látvány is. Továbbra is meg kell állapítanom, hogy ilyen távolságról két ekkor madár, nyitott szárnyakkal, egyszerre nem fér bele a keresőbe. Ezért is kell újra és újra visszamennem. Látni kell!
Szajkó nyitotta a sort:

Egerészölyv, mert szezonja van:

Eseménytelen csöndes zabálás.

Konkurencia beleverése a földbe,

...és harcias elzavarás.

Majd a még inkább diadalittas tetemre állás!

Gigász méretű falat letuszkolása. Gondolom kevés az idő!

...és a drámaibb hatás miatt, naplemente után készült felvételek.

A szürkebegy eltűnt. Azt bántam.